A lapnak Kertész Tamás, a Farm Tojás Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egy éve váltak ismertté a beruházási tervek, melyekkel a Vas megyei Mikosszéplakon 900 ezer tyúk tartására alkalmas tojófarmot hozott volna létre a német befektető. A tojáságazati szereplők információgyűjtései nyomán az is kiderült, hogy a mikosszéplaki létesítmény mellett még két másik telepet terveztek: Mezőörsön egy 450 ezres, Kenyeriben tíz hektáron egy 900 ezres állományú telepet kívántak létesíteni. Összesen tehát 2,25 millió tojótyúkkal terveztek, ami több mint Magyarország jelenlegi nagyüzemi tojótyúk-állományának a fele.
A beruházások megvalósulása a hazai, jellemzően kis- és közepes termelőket gyakorlatilag tönkretette volna, mivel a jelenlegi nagyüzemi termelésben megközelítőleg négymillió tojótyúkot tartanak, a hazai tojásfogyasztás 75-80 százalékát fedezve - magyarázta az ügyvezető a lanpnak, aki közölte: a Farm Tojás-csoport kivásárolta a beruházások megvalósítására és a tojófarmok működtetésére létrehozott Duna Tojás Kft.-t, valamint a telepeknek szánt területeket is.
A Magyar Nemzet cikkében felidézik, hogy a beruházások mögött az a Stefan Pohlmann áll, akinek apját, Anton Pohlmannt korábban Németországban és az Egyesült Államokban is eltiltották a nagyüzemi állattartástól. Pohlmann-nék 2000-ben már szerették volna megvetni a lábukat a magyar piacon, akkor a Tolna megyei Szedres, Bikács és Kajdacs térségében terveztek egy többmilliós állományú tojótelepet létrehozni. A beruházás azonban - többek között a helyiek ellenkezése miatt - végül meghiúsult.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Három év alatt 15 ember ölhetett meg az orvos, nem bírt a gyilkolás iránti vágyával

Dráma az árrésstoppal: a kormányzat szerint kockázatos lenne kivezetni

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Nemcsak a jogosítványa bánhatja: ittas vezetés esetén kártérítés sem lesz és sittre is kerülhet

Vírusgyárak kialakulása fenyeget: órákon belül felszámolják a telepet, a marhák után a sertéseket is le kell ölni

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Tortával ünnepelték az első bankautomatákat: alig hittek a szemüknek, amikor meglátták az ATM-eket
