A tíz, mérlegfőösszege alapján legnagyobb szereplő összesen 430 pozícióra vár jelentkezőket - derül ki a lap összesítéséből. Bár ez a szám a bő 30 ezres banki alkalmazotti létszámhoz képest nem sok, ám az elmúlt évekhez képest előrelépést jelent: három évvel ezelőtt ugyanezek a szereplők még alig 250 álláshelyet hirdettek nyilvánosan.
A bankok honlapjai alapján nemcsak a meghirdetett álláshelyek számában, hanem összetételében is komoly változások történtek az elmúlt években. Szembetűnő például, hogy a 430 pozícióból 280 fióki, illetve értékesítői munkakörre szól: ez pedig mindenképpen örvendetes fejlemény, hiszen az elmúlt években a nehezen betölthető pozíciókat leszámítva (például vidéki fiókvezető) egyáltalán nem volt széles a választék.
Az értékesítési területen belül sok pozíciót kínálnak pályakezdőknek és gyakornokoknak - utóbbiaknak például csak a Budapest Bank 42 helyet hirdet -, illetve a kis- és középvállalkozói szektor kiszolgálása is igen felülreprezentált az ajánlatok között - írta a Világgazdaság.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák