Az üzletlánc 1200 dolgozójának egyelőre sorsa bizonytalan. A lap úgy tudja, hogy a dolgozók többsége nem kapta meg az e havi bérét, továbbá szeptemberre már a társadalombiztosítást sem fizette meg a cég a munkavállalói után.
A tegnapi napon tartott vezetői értekezleten a cégvezetők a bérek elmaradását azzal indokolták, hogy péntekig valamilyen üzleti tervet kell letenniük a cég működését eddig finanszírozott pénzintézet asztalára. Szerintük a bank döntésén múlik hogy hogyan folytatódik a Palóc története.
Kapcsolódó
A helyzet az utóbbi hetekben fordult válságosra: a boltokból elkezdett eltünedezni az áru, ami arra utal, hogy kiszálltak a cég mögül az áruforgalmat finanszírozó pénzintézetek.
Az egyelőre nem ismert, hogy 18 milliárd forintos éves forgalom mellett hogyan alakult ki 2015-re az 1,9 milliárd forintos veszteség. A dolgozói körökben úgy hírlik: az utóbbi időszakban tetemes raktárhiányok voltak a cégnél, amit levontak a dolgozók béréből. A cég éves kiegészítő mérlegében úgy látta: a Palóc problémáiban igen komoly szerepe volt az utóbbi évek kormányzati döntéseinek.
A Palóc Kft. a Céginfo.hu adatai szerint több mint száz CBA boltot üzemeltet, Nógrád mellett Heves, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyékben.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező