A napilap keddi számában megjelent cikk szerint arról nem kaptak tájékoztatást, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett még melyik szaktárca delegál szakértőket a bizottságba, csak annyi biztos: több tárca is érintett.
A vezérigazgató a Népszavának elmondta: a szakértői bizottság bírálja el az üzleti terveket, erre a munkára a zrt.-nek semmilyen rálátása nincs. A társaság csak a trafikpályázatoknak azt a részét vizsgálja, amelyek objektív szempontok alapján értékelhetők, például hogy munkanapokon és hétvégén napi hány órában tervezi a nyitva tartást a pályázó, hogy alkalmazna-e megváltozott munkaképességű, esetleg munkanélküli személyt. A vállalásokra adható pontszámokat a zrt. elküldi a tárcaközi bizottságnak, amely az üzleti terv értékelése után dönt a koncesszióról; a társaság feladata lényegében az adminisztrációra korlátozódik.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is