Az MVM Paks II. Zrt. telephelyengedély-kérelmét megalapozó Földtani Kutatási Program anyagai nyilvánosan nem hozzáférhetőek, azok számadatainak és következtetéseinek független ellenőrzésére szinte nincs lehetőség. A hatóság a rendelkezésére álló szűkös időkeretben és véges kapacitással vizsgálta a több mint 2200 oldalas dokumentációt, az MVM Paks II. Zrt. által beterjesztett számok ellenőrzésére önálló vizsgálat keretében lehetősége sem volt - írja közleményében a civilszervezet.
Az Energiaklub szeretett volna ügyfélként részt venni a folyamatban, azonban az Országos Atomenergia Hivatal ezt elutasította. Az egyetlen közmeghallgatás kivételével a telephely-engedélyezés folyamata gyakorlatilag láthatatlan volt, nem születtek olyan rendszeres beszámolók, amelyek például a brit nukleáris hatóság munkájának természetes részei.
Kapcsolódó
"Lényeges problémának tartjuk, hogy a telephely-engedély a múlt kihívásaival számol, és megfeledkezik arról, hogy már 2025-ben, az üzembe helyezés tervezett időpontjában is számos új geopolitikai és technológiai kihívásokra kell egy atomerőművet felkészíteni" - mondta Fabók Márton, az Energiaklub szakértője.
"Az eljárás során elkészült tanulmányok azt sugallják, mintha az emberi tevékenységből eredő külső veszélyek csupán olyanok lennének, mint a városi benzinkúton bekövetkező robbanás, vagy a purhab kigyulladása egy közeli üzemben. A paksi új blokkokat azonban legalább hatvan évre tervezik, és borítékolható, hogy egy ilyen időtávon ennél sokkalta súlyosabb külső kockázatokkal és kihívásokkal is szembe kell majd nézni. Egy atomerőműnek nem csak a jog betűjének kell megfelelnie, hanem a józan előrelátásnak is, és a mostani engedély ilyen garanciákkal számos pontos adós marad."
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik