Távozik a Figyelőtől Illisz László főszerkesztő. A szerkesztőség munkáját a továbbiakban Kamasz Melinda irányítja. A hetilap kiadója, a MediaCity Magyarország a jövőben is elkötelezett a több évtizedes hetilap nemes hagyományainak folytatása és a függetlenséget a legfontosabb értéknek valló gazdasági-üzleti újságírás mellett.
Közös megegyezéssel távozik a Figyelőtől Illisz László főszerkesztő, aki 2011. június elsejétől töltötte be ezt a posztot. A hetilap szerkesztőségi munkájának irányítását a továbbiakban mb. főszerkesztőként Kamasz Melinda - egy éve a Figyelő főszerkesztő-helyettese - veszi át. Kamasz nagy tapasztalatokkal rendelkezik a gazdasági újságírás és szerkesztés területén.
A MediaCity tavaly májusban a Sanomától vette meg a Figyelő című üzleti hetilap, valamint az Üzlet és Siker, a TOP 200, a Figyelő Trend negyedéves kiadványok, továbbá a Figyelő Konferenciák jogait. A MediaCity gondozásában jelenleg nyolc magazin jelenik meg. A kiadó az idén vásárolta meg Frank Júlia teljes életművét, és ehhez kapcsolódóan elindította első gasztromagazinját. Emellett igazi sikertörténetnek számít az IPM, ami a zuhanó print piacon két számjegyű növekedést mutatott fel.
A magyar tulajdonban levő kiadóvállalat ügyvezetője, Lukács Marianna kiemelte, hogy a MediaCity hisz a médiában rejlő üzleti sikerben, ezért a jövőben is erőteljes piaci terjeszkedést tervez. A kiadó még az idei évben a print kiadványokhoz kapcsolódóan több internetes portált is indít, és a tárgyalások függvényében újabb magazinok is kerülhetnek a kiadóhoz.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek