A Nébih csütörtöki közleménye szerint a határérték feletti tartósítószer miatt a felügyelők összesen 300 ezer forint bírságot szabnak ki, az enyhébb jelölési hibák miatt figyelmeztetik az élelmiszer-vállalkozókat, akiknek intézkedési tervet kell benyújtaniuk kijavításukra.
A flakonos mártásoknál egyebek mellett vizsgálták a nedvesség- és zsírtartalmat, az omega-3 zsírsav mennyiségét, növényiolaj-összetételt és a kén-dioxid tartalmat.
Kapcsolódó
Az elemzés szerint a mustárt- vagy tojást nem tartalmazó majonézek valóban mentesek voltak ezen összetevőktől, és az allergén anyagnak számító zellernek sem találták nyomát a szúrópróbaszerűen vizsgált termékekben a szakemberek - írja az MTI.
Négy, véletlenszerűen kiválasztott majonéznél a kupakok összkioldódását is megvizsgálták, amelyek megfeleltek az uniós rendelet által meghatározott határértéknek. Közölték, a kedveltségi - szín, illat, íz - vizsgálaton az Univer majonéz nyerte el leginkább a szakértő és laikus kóstolók tetszését, második lett a Penny terméke, harmadikként a Reál majonéz végzett - áll a közleményben. (A fekete színű élelmiszerekre figyelmeztet a Nébih.)
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe