Pécsi Norbert Sándor, a szervezet szóvivője az M1-en azt mondta, az autópályák melletti pihenőkben sokszor azért sok a kommunális hulladék, mert a hétvégi házak tulajdonosai ott teszik ki a szemetet. Az alacsonyabb rendű utaknál főként a sitt és háztartási hulladék okoz gondot; csak ebben az évben 1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak a szemét elszállítása, amelyből akár 60 ezer tonna meleg aszfaltot is be tudnának szerezni - idézi az elhangzottakat az MTI.
A cég nyílt napjával kapcsolatban azt mondta, szeptember 7-én minden megyében lesz egy telephely, ahol az érdeklődők a cég feladataival, és akár a munkagépekkel is megismerkedhetnek, ezek közül a hókotrók a legnépszerűbbek. A "Biztonság az Ön kezében van" kampányukkal pedig az út mellett dolgozók biztonságára szeretnék felhívni a figyelmet. Az osztályvezető elmondta, az elmúlt két évben két munkatársukat gázolták halálra.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás