A Széchenyi Kártya Programot a magyarországi mikró-, kis- és középvállalatok hitelezésének segítésére hozták létre.
A támogatás összege 2020-ban és 2021-ben egyaránt évi 1 milliárd 650 millió forint, majd 2022-ben ez 1,5 milliárdra csökken, hogy a 2023-tól, 2029-ig terjedő időszakban évi 1,4 milliárd forint legyen.
A határozat szerint a kormány a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel keretében a 2019. január 1. és 2019. december 31. között megkötött - illetve felülvizsgálat keretében meghosszabbításra került - hitelszerződésekhez 10 millió forint hitelösszegig, legfeljebb 365 napra 1 százalékpont kamattámogatást biztosít. A legfeljebb 100 millió forintos hitelekhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt készfizető kezességvállalás éves díjának 50 százalékáig terjed a támogatás, de az nem haladhatja meg a kezességi díj vetítési alapjának 0,5 százalékát.
A Széchenyi Forgóeszközhitelnél az első három évre 3 százalékpontos kamattámogatás jár. A készfizető kezességvállalás díjának támogatása megegyezik folyószámla hitelével, de három évre szól.
A Széchenyi Beruházási Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel teljes futamidejére - a fennálló tőketartozásra vetítve - évi 5 százalékpont kamattámogatást jár. A készfizető kezességvállalás díjának támogatása itt is a korábbiakkal egyező. Kezességi díjtámogatás csak a közvetlen állami viszontgarancia mellett vállalt készfizető kezességvállalás díjához kapcsolódhat.
Legolvasottabb
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket