A gumiabroncsgyártó vállalat az MTI érdeklődésére közölte: a termelés beindítására nagy erőkkel készülnek, a cég már most több mint 300 magasan képzett mérnököt, technikust és abroncsgyártó szakembert alkalmaz. A munkatársak egy különleges képzésben is részt vettek, 10 hetes szakmai gyakorlaton vettek részt Indiában és Hollandiában, az Apollo Tyres ottani gyáraiban az elmúlt egy év során. A tréning célja, hogy a szakemberek magabiztos szaktudással vegyenek részt a gyöngyöshalászi gyár ultramodern technológiát képviselő gépeinek beüzemelésében, illetve a jövő év elején zökkenőmentesen indíthassák el azokat.
Az Apollo Tyres részt vesz a duális képzésben is: egy gyöngyösi és egy hevesi középiskolával, valamint a Miskolci Egyetemmel működik együtt annak érdekében, hogy kinevelje a gumiipari szakemberek következő generációját. Az első középiskolai osztályok ebben a tanévben indultak el.
Megnyitása után az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyára évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani az európai piacra, az üzemben Apollo és Vredestein márkájú abroncsok készülnek majd. A magyar kormány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánított beruházás alapkövét 2015. áprilisában tette le Orbán Viktor miniszterelnök és Onkar S. Kanwar, a vállalat elnök-vezérigazgatója.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező