Két évet vehet igénybe a Hirtenberger Defence Systems aknavetőgyár Magyarországra költöztetése. Az üzem új helye Várpalota, ahol eleve zajlik egy robbanóanyaggyár és egy nagy kaliberű lőszereket előállító üzem fejlesztése - értesült a Világgazdaság (VG).
A gyárvásárlás költségét nem közölte a kormány, Maróth Gáspár, a hadiipari fejlesztéseket koordináló kormánybiztos 2019 novemberében az akvizíció bejelentésekor annyit közölt, hogy a vételárat banki hitelkonstrukcióból fedezték. Azt a hvg.hu írta meg a Magyar Közlönyben 2019 júliusában megjelent kormányhatározatra hivatkozva, hogy az osztrák hadiipari cég megvásárlásához az állami tulajdonú HDT Védelmi Ipari Kft. állami kezességvállalás mellett, állami banktól - a Magyar Fejlesztési Banktól - kapott 12,8 milliárd forintot. A pénzt a cég "védelmi ipari kapacitásbővítés érdekében beruházás finanszírozására" kapta.
Kapcsolódó
A VG szerint Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője a nyár közepén az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt azzal indokolta az osztrák-brit cég Magyarországra telepítésének hosszabb, kétéves folyamatát, hogy azt csak óvatosan lehet lebonyolítani, mivel nem szeretnék elveszíteni az üzemben összpontosuló „know-how-t, az emberek fejében lévő tudást”. A cég irányításában személyi változások nem várhatók, magyar mérnököket viszont fognak alkalmazni.
A Hirtenberger Defence System 160 éve foglalkozik tüzérségi eszközök, valamint lőszerek fejlesztésével és gyártásával, az általa alkalmazott technológia élen jár a nemzetközi piacon.
Gyárépítés után gyárépítés
Várpalotán a magyar állam a német Rheinmetall cégcsoporttal együtt egy nagy kaliberű lőszereket és robbanóanyagokat gyártó üzem építését is tervezi. Maróth Gáspár a szerződés aláírásakor, tavaly decemberben a várpalotai lapnak azt mondta, hogy a "gyárak tervezését 2021 elején kezdik a német mérnökökkel együttműködve, a szükséges állami területek összevonását követően 2021 végén indulhat meg az építkezés. A beruházás első ütemét illetően mintegy 200 millió euróval (közel 70 milliárd forint) kalkulálunk, s mintegy 150 kiemelt jövedelmet biztosító munkahely jön létre. A terveink szerint 2024 elejére a gyárak első fázisa elkészül".
A kormány a Rheinmetall cégcsoporttal két harci járműveket gyártó üzemet is épít Magyarországon: Zalaegerszegen, a Zalazone tesztpálya mellett mintegy 60 milliárd forintból Lynx páncélozott harci járműgyár, míg Kaposváron 30-50 milliárd forintért gumikerekes harci járműveket gyártó és felszerelő üzem épülne.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)