A 2014-es évhez képest 12,5 százalékkal többen vették igénybe a repülőtér szolgáltatásait, ekkora mértékű fejlődés a régió egyetlen országában sem volt, Varsóban 6,1 százalékkal, Prágában 7,4 százalékkal nőtt az utasforgalom. Az okok közül Jost Lammers kiemelte, hogy több légitársaság is kapacitást bővített már meglévő járatain, elindult az Air China pekingi járata és Torontóval is visszaállították az összeköttetést az Air Transattal.
A repülőtér számításai szerint 2018-ra elérik a 12 milliós utasszámot, amely a mostani kapacitások felső határa, emiatt fejleszteni kell a repülőteret. Ennek részeként a rövidtávú tervek között szerepel egy új móló, utashíd építése a 2B terminálon, illetve a parkolók bővítése. A mólót ez év végén kezdik el építeni és várhatóan egy év alatt fejezik be.
Jost Lammers szerint a rövidtávú beruházásokkal 14-15 millióra lehet a repülőtér kapacitásait emelni, a középtávúakkal pedig a 15 milliót is meghaladhatja. A tervek között egy új, 2C terminál is szerepel.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat