Az OTP Egészségpénztár 2018-ban növelni tudta az egyéni és a munkáltatói befizetéseket, ezáltal a pénztárhoz érkezett befizetések összege a 2017-ben elért 9,4 milliárd forintról, 2018-ban - a pénztár 17 éves fennállása alatt rekordnak számító - 10,9 milliárd forintra emelkedett, ami több mint 16 százalékos bővülést mutat - közölte az OTP Egészségpénztár hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint az eredmény elsősorban az egyéni befizetéseknek köszönhető, ugyanis tavaly a pénztár tagjai által egészségügyi öngondoskodásra fordított összeg az előző évhez képest 24 százalékkal, 7 milliárd forintra emelkedett. A növekedésben fontos szerepet játszott 2018. decembere, amikor több mint 1,6 milliárd forintot fizettek be a tagok.
A munkáltatók a dolgozók életmódjának támogatására 3,84 milliárd forintot költöttek tavaly, ami 3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás