A lapnak Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke elmondta, hogy míg 2009 előtt évente akár kétezer könnyűszerkezetes ház épült Magyarországon, a gazdasági válság alatt a cégenként jellemző 30-40 megrendelés 2-3 darabra esett vissza. Az ágazat jövőre újra elérheti az évi kétezer darabot.
A cikk szerint a családi otthonteremtési kedvezmény és az 5 százalékra levitt áfa pörgette fel a piacot.
Könnyűszerkezetes házak négyzetméterenként 150-170 ezer forintért már építtethetők, a középkategória 250 ezer forintnál kezdődik, 300 ezer forint felett pedig prémium besorolású épület húzható fel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is