A politikusokat a MÁV vezetősége fogadta a székházban, ahol bő félórás - a média távollétében zajló - tárgyalás után a képviselők arról tájékoztattak, a cég nem tervezi alkalmazni az új túlóratörvényt. Szerintük erre jelenleg jelenleg sem a munkáltató, sem a munkavállalók oldaláról nem mutatkozik igény - idézi a portál.
A vasúttársaság számára átnyújtandó nyilatkozatot az ellenzék nevében Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő prezentálta a cég székháza előtt tartott sajtótájékoztatón. A politikus előrevetítette, hogy az MVM és a MÁV után jövő héten a Magyar Posta Zrt.-t fogják felkeresni a túlóratörvény elleni formanyomtatvánnyal. Bangóné szerint nagyon fontos, hogy kiderüljön, fellépnek-e közösen az állami cégek az új szabályozás ellen, és az is , hogy kinek a kérésére szavazták meg a fideszes képviselők decemberben a törvényt.
A MÁV-dolgozók és a túlórázás kapcsán a teljes képhez hozzátartozik, hogy a vasutas szakszervezet szerint a cég bár formálisan nem, de a gyakorlatban 2016 óta alkalmazza a rabszolgatörvényt - értékel a merce.hu. A cég akkor úgy növelte a munkaidőt, hogy az addig 8 órában dolgozó munkavállalóknak felkínálta, hogy 8,4 órában foglalkoztatná őket napi bontásban, amihez emelt bért kínált. a VDSzSz Szolidaritás december végén videóban biztatta tagjait, hogy mondják fel az erre született munkamegállapodást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Kukázhatja a Google-t, nem lesz a barátja többé

Csúcstechnológia jöhet a magyar kórházakba

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját
