Megkezdődött hétfőn a bértárgyalás a Magyar Posta Zrt.-nél, miután a kormány a múlt héten engedélyt adott a legnagyobb állami közszolgáltató cégek vezetőinek az egyeztetésekre - írja a Népszava. Az év kezdete óta eltelt öt hónapban nem derült ki, hogy mit kínál a vállalat a 28 ezer dolgozójának 2021-re, és az első tárgyaláson is csak egyetlen számot ismerhettek meg a szakszervezetek: az éves egyszeri juttatás egy főre jutó összegére bruttó 136 ezer forintos ajánlatot tett a munkáltató.
Mivel a postások idén még egyetlen fillér pluszpénzt sem láttak és a javaslat egyben a munka szokásos év végi elismerését jelentő keret, az érdekvédők elégedetlenek, különösen, mert úgy sejtik, csak ebből a pénzből lehet lecsípni az első félév elmaradt béremelésének kompenzációját. A postai érdekvédők eredetileg 10 százalékos bértömeg-növekedést kértek, ami magasabb a közszolgáltató cégek többségének igényénél.
Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke ezt azzal indokolta, hogy a vállalati bérek náluk általában alacsonyabbak, mint például a nagy közlekedési cégeknél és szeretnék felszámolni a lemaradásukat. A tagság ugyanis elégedetlen, egyre kevesebb ember végzi el, ugyanazt a munkát, de a levelek és csomagok mennyisége nem csökken, sőt inkább növekszik.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Brutálisan kilőtt az arany ára