A magyar közoktatás napjáig (november 22-ig) adott határidőt a kormánynak, hogy teljesítse követeléseit, különben ősszel tüntetést, de ha ez sem elég, januárban sztrájkot hirdet.
A PSZ információi szerint rövidesen a kormány elé kerül a PSZ béremelésre és óraszámcsökkentésre vonatkozó javaslata, amelyet az Emmi terjeszt a kabinet elé.
Bárhogy is dönt a kormány a béremelési javaslatról, a közoktatásban évek óta meglévő gondok, ide értve az óvodákat is, továbbá a parlament előtt lévő új szakképzési törvényjavaslat miatt elkerülhetetlennek látszik a tüntetés. Az óvodák kérdése jelenleg kényes pont: a nyáron megváltoztatott köznevelési törvény számos tisztázatlan kérdést hozott elő, valamint aggodalmat keltett. A szakmában sokan úgy vélik, hogy a most betervezett jogelvonások odavezetnek, hogy az általános iskolákhoz hasonlóan az óvodákat is elveszik az önkormányzatoktól. (Ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen a problémákkal.)
A PSZ a béremelés és a sztrájk kapcsán jelezte, hogy országos vezetősége november 22-ére tervezett ülésén dönt arról, elfogadja-e avagy sem a kormány döntését.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta