A Shopline-webáruház Nyrt. felvásárolja a Libri csoport száz százalékát - jelentette be Spéder Zoltán, a Shopline-webáruház Nyrt. többségi tulajdonos CEMP elnöke. Eközben a Libri tulajdonos SQ Invest 67,7 százalékos tulajdont szerez az internetes kereskedő cégben - mondta Balogh Ákos, a könyves cég tulajdonosa.
A Shopline részvényei továbbra is tőzsdén maradnak, Libri-Shopline Nyrt. néven, a jelenlegi Libri pedig Libri Shopline Kft. név alatt fut tovább. A cégcsoportot a Libri ügyvezetője, Kovács Péter és a Shopline vezérigazgatója Starcz Ákos fogja közösen irányítani.
Az ügyletet a Gazdasági Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia, arra számítanak, hogy ez őszre megszülethet. Az összevonás után mindhárom márka megmarad: vagyis a Libri, a Shopline és a Bookline is. Az a cél, hogy a két ma még veszteséges cég 2013 végére üzemi szinten már pozitív eredményt hozzon , további cél a bevétel növelése.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta