Az Egységben Magyarországért ma délután mutatja be a nyugdíjasokat érintő programját. A tájékoztató előtt Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje részt vett az Országos Nyugdíjas Parlament és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyugdíjas tagozatának fórumán, ahol először beszélt a hat ellenzéki párt és a Mindenki Magyarországért Mozgalom közös, nyugdíjasokkal kapcsolatos programjáról.
A program fontos és kiemelt ügyként kezeli a nyugdíjasok életét, életkörülményeit és a velük való együttműködést – mondta el a tanácskozáson részt vevő Varju László DK-s képviselő, aki Juhász Lászlóval, a MASZSZ nyugdíjas tagozatának elnökével két intézkedésről is beszélt mai Facebook-videójában, amely bekerült a közös programba.
Kapcsolódó
Az egyik a svájci indexálás ismételt bevezetése. Juhász László szerint a 2,7 millió nyugdíjból és nyugdíjszerű ellátásból élő emberre nem figyel a kormány, csak a választások előtt lettek fontosak. A MASZSZ egyik legfontosabb követelése volt a 2011-től alkalmazott, csak az inflációt figyelembe vevő nyugdíjemelés eltörlése, Juhász szerint emiatt szegényednek el a nyugdíjasok.
Frissítés: a bejelentésről szóló cikket itt olvashatja.
Minden ellenzéki párt követelésében benne van, így a közös programba is bekerült a jelenlegi, inflációkövető nyugdíjemelés helyett a vegyes indexálás, népszerűbb nevén a svájci indexálás ismételt bevezetése. Ez az infláció mellett figyelembe veszi a bérek emelkedésének arányát is a nyugdíjak év eleji emelésénél.
A másik intézkedés, amely bekerült a közös ellenzéki programba, a nyugdíjak egyszeri kiigazítása 100 ezer forintra.
Ez méltányossági nyugdíjemelés egyszeri biztosítása lenne a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőknek; ez azt a lemaradást próbálja ellensúlyozni, hogy ők a legnagyobb kárvallottjai az elmúlt tíz évnek – mondta el Juhász László. Ők a megélhetési minimum alatt élnek. Juhász szerint több mint 500 ezer ember él 80 ezer forint, vagy az alatti nyugdíjból, ami a minimális megélhetést sem biztosítja. Ők azt kérik, hogy senki ne kapjon a megélhetési minimumnál kevesebb összeget.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)