A magyar lakosság csaknem fele (48 százaléka) kénytelen volt használni korábban félretett pénzét - derül ki az OTP Öngondoskodási index adataiból. Ezzel párhuzamosan a kiszámíthatatlanság sokakban tovább növelte a tudatosságot, a megkérdezettek 9 százaléka ugyanis elkezdett többet félretenni a korábbi megtakarításaihoz képest.
A nyugdíjcélú öngondoskodás tavaly sem veszített fontosságából. A kutatás alapján ugyanis 2020-ban nem csökkent azok aránya, akik sikerrel valósították meg idős korukra vonatkozó megtakarításuk anyagi tervét. A válaszadók közül az aktív keresők 20 százaléka mondta azt, hogy rendelkezik olyan megtakarítással, amit a nyugdíjas éveire gyűjt és majd csak akkor szeretne felélni. Ez az arány legutóbb 2011-ben volt ilyen magas.
Kapcsolódó
Ezt bizonyítják az OTP Nyugdíjpénztár eredményei is, ahol 2020-ban az újonnan csatlakozó tagok révén 238 ezerre nőzz a létszám. A pénztárhoz mintegy 25 milliárd forintnyi befizetés érkezett, amelynek háromnegyed része egyéni befizetésekből folyt be.
A pénzügyi tudatosság és az idős korra való anyagi tervezés szerepe egyre jelentősebb. Ezt jelzi, hogy az egyéni befizetések adták az összes befizetés 76 százalékát - mondta Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. Jó jel, hogy az újonnan csatlakozó pénztártagok többsége 35 év alatti.
Az OTP Nyugdíjpénztár elemzése alapján 2020-ban a pénztárhoz csatlakozó 13 ezer új tag több mint negyede a 25-32 év közötti, közülük is a 27 évesek létszáma volt a legmagasabb: csaknem 500-an döntöttek az öngondoskodás e formája mellett.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!