Napokon belül nyomozás indulhat három magánnyugdíjpénztárral szemben a Kehi elnöke, Gaál Szabolcs Barna feljelentése nyomán - írta a Magyar Nemzet. A nyomozásfelügyeleti főosztály pénteken illetékességből a Fővárosi Főügyészségnek továbbította a feljelentést, amely három magánkasszát működtető céget érint, az Aegon, az Axa és az Erste részvénytársaságokat - közölte Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a pénteken érkezett feljelentéssel kapcsolatban azt közölte, hogy annak elbírálásáról a jövő hét első napjaiban tájékoztatnak. Amennyiben a főügyészség úgy dönt, hogy nyomozást rendelnek el, akkor - a vélelmezett elkövetési értékre tekintettel - a vizsgálat lefolytatására a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi osztályát jelölhetik ki.
A Kehi vizsgálatának megállapításairól bővebben itt olvashat. A szervezet szerint a pénztárak hozama elmaradt attól, mint ha egy befektetési szakértelemmel nem rendelkező kisbefektető magyar rövidlejáratú állampapírokba helyezte volna el a megtakarításait. A Kehi a kormánynak alárendelt kormányzati ellenőrzési szerv, irányítását a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter látja el.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt