A nyílt tenderek visszavonását az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tette közzé az uniós közbeszerzési értesítőben.
A sorban első a szamossályi új Szamos-híd előkészítés, amely gyakorlatilag a tervezést jelenti. A híd 12 méter széles és 345 méter hosszú, a rávezető út pedig 7,8 kilométer hosszú, és 2x1 forgalmi sávos lett volna.
Kapcsolódó
Visszavonásra került az M1-es autópálya M0 és Bicske-Nyugat csomópont közötti 2x3 sávra bővítése, 23 kilométer hosszúságban.
Az autóutak közül nem épül meg az M76-os autóút Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti szakasza. Ez két részből állt, az első a Fenékpuszta-Sármellék közötti 11 kilométeres, míg második a Sármellék-Zalaegerszeg keleti csomópont közötti 23,8 kilométer hosszú szakasz.
Ehhez kapcsolódik a keszthelyi 2x2 sávos főúti bekötés 2,8 kilométer hosszban, valamint a 71-es számú főút felújítása 5,2 kilométer hosszúságban, továbbá a Balatoni Bringakör keszthelyi szakaszán a kerékpárforgalmi létesítmények fejlesztése.
Végül visszavonta a NIF a Balatoni Bringakör Tihany-Balatonalmádi közötti szakaszának építésére kiírt közbeszerzést. A kerékpárút Tihany, Balatonfüred, Csopak, Paloznak, Alsóörs, Balatonalmádi közigazgatási területét érinti, a tervezett hosszúsága 5,1 kilométer.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!