A nagyobbik kormánypárt közleménye szerint "az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe".
"Az MSZP-nek ezt nyilván nehéz elfogadnia, hiszen a lap korábban a párt tulajdona volt, azonban érdekeltségüket 2015-ben eladták" - kommentált a Fidesz.
Szinte szó szerint ezt mondja a kormány is
A kormány kizárólag gazdasági döntésként tekint arra, hogy a Mediaworks kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő megjelentetését - közölte az MTI-vel Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Mint mondta, a Népszabadság önmagában 5 milliárd forintos veszteséget halmozott fel az utóbbi években és "semmiképpen sem szeretnék a sajtószabadságot megsérteni még azzal sem, hogy beleszólnánk egy kiadó döntésébe". Kiemelte, a sajtószabadság igazi megsértését az jelentené, ha a kormány beavatkozna egy médiatulajdonos döntésébe.
"A magunk részéről az MSZP tiltakozását megértjük, hiszen a lap évtizedeken keresztül az MSZP tulajdonában volt, de nem régiben eladták" - tette hozzá Tuzson Bence, arra reagálva, hogy a szocialisták tüntetést szerveznek szombat estére a Népszabadság szerkesztősége elé.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető