A közlemény kitér arra, hogy a tervezés elindítását múlt év júliusában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hagyta jóvá.
Idén májusban ugyanez az államtitkár a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás leállításának elrendeléséről döntött. Ekkorra lejárt a nyílt közbeszerzés ajánlattételi határideje, de vélhetően az értékelés már elmaradt, mivel a NIF nem közölte az ajánlattevő cégek listáját. Mindössze a közbeszerzési törvényre hivatkozva megjegyezte, hogy rajta kívül álló okból a szerződés teljesítésére nem lenne képes, így eredménytelenné nyilvánítja a tendert.
Kapcsolódó
Amúgy a híd támaszköze 240 méter lett volna, és azon 2x1 forgalmi sáv kapott volna helyet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben