Egy év alatt jelentősen csökkent Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) dolgozóinak száma. Tavaly az első negyedévben még 2372 munkavállalójuk volt, idén pedig már "csak" 2022 - olvasható a lapban.
Az átlagos havi bér bruttó 439 ezer forint volt idén az első három hónapra vetítve. Az összesített bérköltség 2016 első negyedévében hárommilliárd forint körül alakult, míg az összesített személyi jellegű kifizetések meghaladták a 200 millió forintot (ide tartoznak a különböző költségtérítések, a segélyezés, a jubileumi jutalom, a cafeteria). A korábbi időszakokban is hasonló nagyságrendű bérköltséget - 2015 első negyedévében 3,3 milliárd forintot - igényelt a közmédia finanszírozása.
Az állami cégek vezetőihez képest nem emelkedett idén az MTVA megbízott vezérigazgatójának bére, Vaszily Miklós ugyanis idén az első negyedévben is ugyanannyi, hatmillió forint fizetést kapott (havi kétmillió - szerk.), mint tavaly az utolsó három hónapban - olvasható az MTVA honlapján. Vaszily fizetése nemcsak önmagához képest nem változott az utóbbi időben, de elődje béréhez képest sem, hisz Szabó László Zsolt az MTVA vezérigazgatójaként szintén hatmillió forint fizetést kapott 2015 első negyedévében.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket