A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) jogszerűtlennek tartja annak a népszavazási kezdeményezésnek az elfogadását, amely arra vonatkozik, hogy a trafikok kizárólag dohánytermékeket árusíthassanak. Az egyesület az ügy miatt jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Kúriához - közölte az MKDE az MTI-vel. Az egyesület kilátásba helyezte, hogy a kereskedelmi árrés csökkentését célzó népszavazási kezdeményezés miatt is élni fog jogorvoslati lehetőségével. Az MKDE álláspontja szerint a dohánytermék-kiskereskedelem kizárólagosan az állam hatáskörébe utalt tevékenység, azaz az alaptörvény által védett tulajdon, így a népszavazási kezdeményezés az alaptörvény módosítására irányul, ezért e tárgykörben nem kezdeményezhető népszavazás. Az MDKE szerint a mintegy ötezer trafik üzemeltetői csak akkor tudják fenntartani üzletüket, ha a dohánytermékek mellett legalább az Európában jellemző trafikárut - hírlap, ital, üdítő - árusíthatják, illetve megmarad a tervezhető nyereséget biztosító árrésük, ellenkező esetben bajba kerülhetnek azok a kis- és középvállalkozások, akik jelentős forrásokat mozgósítottak új üzletük beindításához.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe