A társaság a díjbevétel változását nem ismertette. A francia anyacég szerdai közlése szerint a magyarországi leányvállalat díjbevétele tavaly 2,8 százalékkal csökkent.
A díjbevételen belül az életbiztosításokból származó bevételek 43,42 milliárd forintot tettek ki, a nem-életbiztosítási üzletág bevétele 50,01 milliárd forint volt. A díjbevétel legnagyobb mértékben a gépjármű biztosítások piacán növekedett: a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díjbevétele 33, a casco biztosításoké pedig 21,2 százalékkal nőtt az előző időszakhoz képest.
A Groupama Biztosító az előző évi 5,33 milliárd forint után 2015-ben 6,34 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, az adózott eredmény 5,17 milliárd forint volt.
A társaság vagyoni helyzete továbbra is erős, saját vagyona az előző évihez képest 0,04 százalékkal, 27,95 milliárd forintra nőtt. A társaság a törvényben előírt szolvencia szinthez képest 66,9 százalékos többlettel rendelkezik.
A Groupama Biztosító 10,54 százalékos piaci részesedésével továbbra is a magyar biztosítási piac harmadik legnagyobb szereplője. A cég közleménye a tavalyi események között egyebek mellett kiemeli, hogy a társaság átszervezte értékesítési hálózatát és központját.
Yann Ménétrier, a Groupama Biztosító vezérigazgatója szerint bíznak abban, hogy a gazdasági növekedés az idén is folytatódik, és tovább erősödik a befektetői bizalom. A társaság idén is kiemelt hangsúlyt fektet a személyre szabott kiszolgálás további javítására, valamint online szolgáltatásainak és üzletkötői hálózatának fejlesztésére.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető