A garanciacég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a következő egy évben a legkisebb cégek 14 százaléka gondolkodik hitelfelvételen, míg a kisvállalatok 31 százaléka akar kölcsönt felvenni. Az elmúlt két évben a mikrovállalkozások 11 százaléka, a középvállalatoknak pedig 26 százaléka vett igénybe intézményi kezességvállalást a hitelfelvételeik során.
A vállalkozások hiteleire készfizető kezességet vállaló Garantiqa jelentős növekedést ért el, 2016 végére a garancia-portfoliója 443 milliárd forintra emelkedett, ami 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A garanciacég kezességvállalásainak segítségével 543 milliárd forint hitelt vehettek fel a vállalkozások.
Kapcsolódó
A felmérés szerint a következő 12 hónapban a beruházástól tartózkodó vállalatok számára a legnagyobb akadályt egy ingadozó piaci helyzet, illetve a válaszadók harmadánál a forráshiány jelenti. A legkisebb cégek saját növekedésük szempontjából a pénzügyi stabilitást, a kiszámítható gazdasági környezetet, illetve a hatékony kormányzati tevékenységet tartják a legfontosabb tényezőknek, sikereik szempontjából legkevésbé fontosnak a nemzetközi befektetői bizalom alakulását ítélik.
"Az elmúlt két évben a hitelfelvételhez kezességvállalást igénybe vevő mikro- és kisvállalatoknak csupán kevesebb, mint negyede gondolta úgy, hogy enélkül is biztosan hozzájutott volna a kiválasztott finanszírozási formához" - idézi a közlemény Búza Évát, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatóját.
A vezérigazgató kiemelte: a növekvő finanszírozási igények kielégítésére, a vállalkozások hitelezésének megkönnyítése érdekében a társaság a közelmúltban az egy vállalkozásra jutó kezességvállalási korlátot 150 millió forintról 250 millió forintra emelte fel.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető