A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) statisztikája szerint az elmúlt egy évben összesen hatszor lett rosszul utas a budapesti Deák Ferenc teret és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret közvetlenül összekötő vonalon (100E), akadt köztük olyan, akinél orvosi beavatkozásra is szükség volt - írja a Világgazdaság. Ez a szám más, hasonlóan forgalmas járatokkal összehasonlítva nem számít kiemelkedőnek.
Ugyanakkor a 2017 júliusában forgalomba állított 100E utasszáma kiugróan emelkedett kevesebb, mint egy év alatt. A buszok tavaly nyáron naponta átlag 2900 utast szállítottak a reptérre, illetve onnan a belváros irányába, ami idén tavaszra elérte a 3900-at.
Kapcsolódó
Fővárosi Önkormányzat és a BKK vezetése az igényeknek megfelelően sűríteni kívánja a 100E járat menetrendjét. Erről a hét közepén a Budapest Airport képviselőivel egyeztetnek, az eredményről később számolnak be. A 100E-n 900 forintos jeggyel lehet utazni, a BKK szerint ez fedezi a járat üzemeltetésének költségeit. Az nem derült ki, hogy még esetleg nyereséget is hoz-e.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető