A Kongsberg cég vezetője és Keszthelyi Gyula, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatalának főigazgatója kedden aláírja azt az új szerződést, amely - Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint - Magyarországnak rendkívül előnyös, hiszen csak a Magyar Honvédség számára ténylegesen szükséges mennyiségű berendezést vesszük meg. A program határidejét az eredeti 2014-ről 2018-ra tolták ki, ami változatlan ár mellett kedvezőbb költségvetési tehertételt jelent - értesült a Magyar Nemzet.
A Kongsberg rádiók beszerzéséről még az első Orbán-kormány döntött 2002-ben, az akkori (a jelenleginél közel kétszer nagyobb létszámú) honvédség igényeihez szabva - 35 milliárd forintért 9000 darab megvásárlását tervezték. A beszerzést a tervezett formában azonban a későbbi MSZP-SZDSZ kormányok nem támogatták. Az új, kipróbálatlan technológiai bázisú berendezések sokáig nem feleltek meg a hazai követelményrendszernek, beleértve a kriptográfiai (titkosítási) előírásoknak.
A rendelt mennyiséget 4000 darabra kívánták csökkenteni a kisebb haderőlétszámhoz igazodva. A 2010-es kormányváltás időszakában a Kongsberg - elsősorban az elmaradt haszon miatt - 27 millió eurós kompenzációs pert indított a Magyar kereskedelmi és Iparkamara választott bírósága előtt a HM ellen. A pert azonban a magyar fél megnyerte, ami megnyitotta az utat a szerződés módosításához.
Hencse Csaba honvédelmi miniszter nem kívánt a lapnak nyilatkozna a rádiók konkrét darabszámáról. A Kongsberg ugyanakkor vállalta, hogy 18 hónapon belül a HM Armcom cégénél rádiójavító üzemet létesít, ami magyarországi hadiipari munkahelyteremtést eredményez. Hende szerint "néhány tucat" főről lehet szó.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető