A tőkeleszállítás oka tőkekivonás. A Kraft Foods Schweiz Holding GmbH a Mondelez Hungária 100 százalékos, egyedüli tulajdonosa.
A mostani lépés összefügghet a cég korábbi bejelentéseivel. Még novemberben közölték, hogy 2016 elejétől elkezdik árulni a legendás magyar márkát, a Negrót, vele együtt a győri gyártóüzemet is eladnák.
Megszólalt a cég
A tőkekivonás nincs semmilyen összefüggésben a Negro márka és a Győri Keksz győri üzemének tervezett eladásával - közölte a Napi.hu-val a társaság.A Mondelez Hungária Kft. tartósan stabil pozitív pénzügyi helyzetben van, nincs szüksége kölcsönre sem az anyavállalattól, sem pedig harmadik féltől a biztonságos működésre. A magyarországi vállalat e kedvező helyzete miatt kapta meg az engedélyt a jelentősen magas jegyzett tőke kivonására, hogy az így szükségtelenné vált pénzt visszautaljuk az anyavállalatnak - tudtuk meg a kft.-től.
A terveket idén januárban részletezték. Eszerint tavasszal kezdi meg a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel a Mondelez International-csoporthoz tartozó Győri Keksz Kft. a Negro és vele együtt az azt gyártó győri bázis eladásának ügyében. A szintén Győrben előállított Halls cukorkák gyártását pedig áttelepítik a lengyelországi Skarbimierzbe 2016 második felében, a lépés oka a közép-európai fogyasztók gördülékenyebb kiszolgálása.
A cég úgy találta, hogy a Negro nem illeszkedik a stratégiájába, amely szerint a regionális és globális kulcsmárkáira fókuszálnak. Az eladás folyamat nem lesz nyilvános.
Győrött jelenleg a Negrót és a Halls cukorkákat gyártják, a székesfehérvári gyár portfóliójába pedig a Milka és Cadbury kekszes csokoládék, valamint a Győri édes, az Albert, a Háztartási keksz, a Pilóta, a Vaníliás karika, a TUC-, a LU- és a Ritz-kekszek, illetve a Disko és a Zlate keksztermékek szerepelnek.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát