A csúcson száll ki Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. elnöke és részben a franchise hálózat egyes jól menő üzleteinek tulajdonosa : az ingatlanárak felfutóban, a diszkontláncok pedig hasítanak és növekedési kényszerben vannak, ám a plázastop miatt nem tudnak zöldmezős beruházásokkal terjeszkedni.
A portál térképre tette a Lidl hálózatához kerülő belvárosi Baldauf-érdekeltségeket: ennek alapján a Lidl a maga szempontjából tökéletes vásárt csinál, hiszen beveszi az eddig fehér foltnak számító belvárost - értékelnek.
Kapcsolódó
Ám a most átvett boltok közelében lévő CBA és Príma - egységeknek várhatóan elég nagy fejtörést okoz majd a diszkontlánc megjelenése, hiszen egy diszkont már rövidtávon is képes a környék üzletei elől elszívni a forgalmat, országszerte jellemző, hogy legalább 3-6-szoros a két üzlettípus közötti árbevétel-különbség.
A négy budapesti üzlet átadása így "óvatos" becsléseik szerint legalább 12 további fővárosi CBA/Príma bolt életét fogja alaposan megnehezíteni
Baldauf ezzel a kormányzati elképzeléseknek is alaposan betehet, hiszen pont a legnagyobb piacon, Budapesten csökkenti érdemben a magyar láncok pozícióit.
(Címlapkép, MTI Fotó: Kovács Attila)
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon