A Spar több mint 8 milliárd forintot fordított a 2004-ben épült üzem létrehozására és a későbbi fejlesztésekre. Az üzem indulásakor 70 embernek adott munkát, 2018-ban már több mint ötször annyian, 366-an dolgoztak a 2010 óta az ISO 22000 minőségirányítási rendszer előírásai szerint működő létesítményben.
A cég közleményében Maczelka Márk kommunikációs vezető kiemelte, hogy az üzem magyar beszállítói számát a kezdeti 31-ről 2018-ra 43-ra növelte. Hozzátette, hogy a 10 900 négyzetméteres húsüzemből tavaly 1,1 millió kilogramm bontott marhahús és 12 millió kilogramm bontott félsertés került a Spar és Interspar áruházakba.
Kapcsolódó
Emellett 12,1 millió kilogramm saját márkás felvágott, sonka- és kolbászféle is készült, valamint 957 tonna darabolt és szeletelt sajtot csomagoltak Bicskén.
A Spar Regnum Húsüzeme emellett oktatási központként is működik, szakmai műhelyként gyakorlati lehetőséget biztosít a húsipari termékgyártó tanulóknak képzési idejük teljes három évére - közölte a cég.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek