Az év végi évfordulóval rendelkező autósoknak holnapig kell megkapniuk a következő biztosítási időszakra vonatkozó díjról értesítő indexlevelet.
A biztosítóktól kapott díjértesítőkben szereplő indexdíjak a Netrisk.hu adatai szerint a szegmensek túlnyomó részében emelkedést mutattak, emiatt nem meglepő, hogy a megajánlott jövő évi díjakhoz képest a váltók idén is tudtak alacsonyabb ajánlatokat találni: több mint 60 százalékuk 3 ezer forintnál magasabb összeget spórolt meg, egynegyedük esetében pedig ez az összeg a 7 ezer forintot is meghaladta.
Az Astrásoknak mindenképpen érdemes lépni
A Netrisk.hu megvizsgálta ügyfeleinek az Astra biztosítónál kötött, még meglévő év végi szerződéseit. E szerződések átlagdíja jelenleg 15 500 forint, azonban az Astra még érvényben lévő díjtarifája szerint az e szerződésekhez tartozó indexdíjak átlaga meghaladja a 31 ezer forintot. Vagyis feltételezhető, hogy - bár jelenleg elméletileg a biztosítónál maradás is lehet opció - a kampány végére az ügyfelek maradéka is eltűnik az Astra állományából.
Amit a díjértesítőről tudni kell
Akinek még nem érkezett meg a díjértesítője, mielőbb érdeklődjön biztosítójánál. Bár a biztosító értesítője a hivatalos adat, de az összegről - a szükséges adatok megadását követően - a díjszámítás során egyes összehasonlító kalkulátorok is tájékoztatást adnak.
Aki jelenlegi szerződését az e-kommunikációs kedvezmény feltételei szerint kötötte meg, már ne postai úton, hanem az általa megadott e-mail címre várja a küldeményt.
A díjértesítőben a kötelező biztosítás indexdíja mellett a bónusz besorolást is feltüntetik, ami azonban a biztosítási évfordulóig eltelt időszakban még módosulhat, amennyiben az ügyfél ez idő alatt kifizetéssel járó kárt okoz járművével. Ebben az esetben értelemszerűen az indexdíj összege is növekedni fog.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal