Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a lap kérdésére közölte: a július 1-je óta élő lakástámogatás odaítélésének egyik feltétele az energiahatékonyság. Itt lennének változások.
Az elmúlt hónapokban felmerült annak lehetősége, hogy használt lakás vásárlásakor ne legyen előfeltétel az energetikai besorolás, és az igénylő családok ettől függetlenül a lehető legmagasabb támogatást kaphassák - mondta Balog. Ey lakás megvétele és felújítása önmagában is komoly összeg, és nem várható el, hogy annak energiahatékonysága kiemelkedő legyen. A csok feltételeinek kiterjesztéséről korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is említést tett.
Balog szerint az előírások könnyítésével, valamint az igényelhető keretösszeg emelésével az alsó középosztály számára is elérhetőbbé válik a csok - írta a lap.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket