Vészfékezéssel állt meg a vonat, amelyen rosszul lett egy 15 éves lány, mert alig kapott levegőt az egyik zsúfolt nagykátai járaton szerda reggel, mentőt kellett hozzá hívni - hangzott el az RTL Híradóban.
A vonaton félméterenként álltak, illetve ültek az emberek, többen levették a maszkjukat, mert már nem bírták a fülledtséget - a felvételeket egy néző küldte a televíziónak. Egy utas szerint ezen a vonalon két korábbi járat is kimaradt.
A szerda reggeli lajosmizsei járaton nagyjából 30 centiméter volt a távolság két utas között, annyira összezsúfolódtak, a szokásos 3-4 kocsi helyett egy vitte őket a csúcsidőben.
A tumultus péntek reggel sem maradt el. Ilyen körülmények között nem nagyon lehet betartani a járvány elleni védekezés miatti másfél méteres távolságot.
A híradó megkérdezte a MÁV-ot, hogy miért maradt ki több járat az elővárosi vonalakon a keddi iskolakezdés óta, és így hogyan tudják az utasok a tömegben megtartani az egymás közti másfél méteres távolságot. A vasúttársaság írásban válaszolt:
Utasforgalmi korlátozás és védőtávolságra vonatkozó előírás már nincs érvényben.
Hogy ki és mikor vonta ezt vissza, azt a MÁV nem közölte. Arra a kérdésre sem válaszoltak, hogy miért maradtak ki járatok.
Annyit közöltek, hogy "a tanszünet végével az elővárosi vonatok összeállítását a járvány előtti időszak utasforgalma alapján tervezte meg a vasúttársaság". A MÁV szerint folyamatosan figyelik az utasforgalmat, és ha néhány munkanapon át azt látják, hogy a szokásosnál többen utaznak egy-egy járaton, akkor növelik a kapacitást.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető