Pályamunkásokat, járműszerelőket, karbantartókat és diszpécsereket is keresnek a Magyar Államvasutak karrieroldalán, javarészt Budapesten és vonzáskörzetében. A honlapjuk szerint most körülbelül 450 betöltetlen állásra lehet jelentkezni.
" A novemberig meghirdetett állásainkra közel 18400 jelentkezés érkezett, amely 4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest" - közölte a Napi.hu-val a MÁV sajtóosztálya. A társaság elmondta, tavaly a beérkezett jelentkezések száma már meghaladta a 20 ezret. 2021-ben a felvételek száma mintegy 20 százalékkal haladta meg a 2019-es év azonos időszakának számait.
A MÁV szerint a pandémia hatására sokakban felértékelődött a stabil munkahely fogalma. (Arról ebben a cikkünkben írtunk, hogy a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságok legnagyobb kárvallottja valószínűleg a vendéglátás.)
Ők három évre kötött bérmegállapodással és egyedi, "területi helyzeteket kezelő" pótlékokkal segítik, hogy minél többen jelentkezzenek a vállalathoz, de azt is fontos megemlíteni, hogy az adminisztratív és a szakképzettséget nem igénylő fizikai munkaköröket hamarabb lehet betölteni.
Lapunk arra irányuló kérdésére, hogy a fiatal generációkat hogyan tudják még erőteljesebben bevonzani, a MÁV elmondta:
a fiatalok számára nagy érték az utazási kedvezmény, valamint az informatikai rendszereken alapuló munkavégzés egyre nagyobb mértékű elterjedése. Az utóbbi években nagy hangsúlyt fektetünk a rugalmasabb foglalkoztatási formák, például a home office alkalmazására.
Emellett a frissen végzett fiataloknak a Pályakezdő diplomás programot is működtetik, ahol a hagyományos előadások helyett együttműködés-fejlesztő programon, felsővezetői kerekasztal-beszélgetésen, vasútszakmai helyszínbejáráson vesznek részt.
Emellett öt éve indították el a duális képzést a Dunaújvárosi Egyetemmel együttműködésben.
"Jelenleg a MÁV Zrt-ben 5 fő, vállalatcsoport szinten 15 fő duális hallgatónk van. Idén kötöttünk duális képzésre megállapodást a Széchenyi István Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel" - mondták.
Kötelezővé tennék az oltást
Ahogy arról a Napi.hu is beszámolt, a MÁV és a Volán vezetői is úgy gondolják, a koronavírus elleni oltás a leghatékonyabb eszköz a vírus terjedésének megakadályozására. Ezért a védőoltás mihamarabb felvételére ösztönzik a munkavállalóikat.
Igaz, a Vasutas Szakszervezet és a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnökei október végén úgy nyilatkozott, hogy ha kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltást, akkor leáll a MÁV és a Volán is. Ugyanis annak ellenére, hogy a dolgozóik átoltottsága az országos átlaggal egyenlő, a vonatközlekedésben "tevékenyen részt vevők" között ez az arány a legrosszabb.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)