Nagy változáson fog átmenni a munkaerőpiac egy évtized alatt, bizonyos szakmák iránt nagyon megnő majd a kereslet, míg mások eltűnőfélben lesznek - idézett a Maszol amerikai kutatási adatokat. Ez főleg a gazdaság szinte minden ágazatára kiterjedő robotizálás, illetve a mesterséges intelligencia alkalmazásának lesz a következménye.
A tanulmány szerint 2030-ban 68 százalékkal több szélturbina technikusra lesz szükség, mint jelenleg. A megújuló energiaforrások növekvő mértékű felhasználása miatt nőni fog a napelemek felszerelésével foglalkozó szakemberek iránti igény is, 52 százalékkal.
A tanulmány szerzői szerint két területen várható még a kereslet nagymértékű növekedése, ezek az informatika és az egészségügy. Adatbiztonsági szakemberekből 33, adatbázis-kezelőkből 31, programozókból pedig 27 százalékkal többre lesz szükség az évtized végén.
Az egészségügy területén még erősebb lesz a pozitív konjunktúra: az ápolónők iránti kereslet 52 százalékkal nő, a fizioterápia terén 35, az egészségügyi menedzsment területén pedig 32,5 százalékos növekedést jósolnak. Járványügyi szakemberből is többre lesz szükség, a jelenleginél közel 30 százalékkal. Logopédusnak és állatidomárnak is érdemes tanulni, mindkét foglalkozás művelői iránt 28 százalékot meghaladó mértékben nő majd az igény.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit