A cégbírósági adatok szerint a forgalomnak csupán a töredéke, 2,5 millió euró származott a magyar piacról. A gyár adózás előtti eredménye meghaladta az 54 millió eurót, és a cég 28 millió eurónál is több mérleg szerinti nyereséget könyvelhetett el.
A Mercedes nem szokta közölni a gyártott daraszámokat, de Frank Klein ügyvezető igazgató már korábban elmondta, hogy az első évben sikerült elérni a kitűzött 40 ezres darabszámot a Mercedes B-osztályú autójából, idén pedig több mint százezer B-osztályú és CLS modell készülhet Kecskeméten. Továbbra sem született döntés a Daimler központjában a gyár bővítéséről, de az igazgató emlékeztetett, nem azért vásárolt a német cég jelentős területet, hogy annak nagyobbik részét kihasználatlanul hagyja.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett