A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) jelenleg egy új, Budapest központú nemzeti légitársaság létrehozásához szükséges feltételeket méri fel, amelybe beletartozik a lehetséges befektetők körének meghatározása is. A lehetőségek vizsgálata során különös hangsúlyt kell fektetni a megfelelő üzleti modell azonosítására is, amely hosszú távon képes biztosítani egy új légitársaság pénzügyileg megalapozott és stabil működését mind a regionális, mind pedig a nemzeti igényeket kielégítve.
A tárca megismételte: egy új nemzeti légitársaságban a magyar állam csak kisebbségi tulajdonosként vállalhat szerepet az Európai Bizottság korábbi elmarasztaló határozata miatt. A Malév Zrt. és egy új társaság között nem lehet jogfolytonosság, továbbá a két cég gazdasági tevékenysége sem lehet folytatólagos.
Vécsei Mihály, a Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért) elnöke szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy hivatalosan megkeresik a fejlesztési minisztériumot és egyeztetést kezdeményeznek a tárcával. Az egyesület elsősorban a tárca elképzeléseivel szeretne megismerkedni. Eddig több befektető csoporttal is egyeztetettek már, Vécsei szerint életképes elképzeléseket is megismerhettek, amelyek mellé a saját szakmai programjukat is kidolgozzák.
Arra a kérdésre, hogy a tárca egyeztet-e a Malérttel, a minisztérium közleménye nem tért ki.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el