A Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának szakemberei a tassi Biwin Tojás Kft. tojáscsomagoló üzemének ellenőrzése során több szabálytalanságot is találtak. Az üzemeltető többek között nem tudta bemutatni sem a tojásfertőtlenítés hatékonyságát igazoló eljárást, sem egyéb laboratóriumi eredményeket.
A szennyezett, repedt tojásokat sem sorolták a szabályoknak megfelelően "B" osztályba, hanem részben tisztára csiszolták, illetve összegyűjtve megmosták, majd száraztészta készítőknek, cukrászatoknak értékesítették. A trükköző vállalkozó saját bevallása szerint magyar "kistermelőknek" akarta értékesíteni termékét.
Az üzemben tárolt tojástételek közül végül ötöt, összesen több mint 125 ezer tojást vont ki a forgalomból és helyezett hatósági zár alá a KÜI. A több mint 85 ezer jelöletlen lengyel tojáson túl további 10 ezer szintén jelöletlen, kartonozott, kiszállításra váró terméket zároltak. Továbbá mintegy 30 ezer, saját állományból származó, L és XL méretű tojás forgalmi korlátozását azért kellett elrendelni, mert a tojásrakást követő 10 napon belül nem végezték el az osztályozást, jelölést és csomagolást.
Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forint bírság várható.
Előírások
Az étkezési tojásokat és csomagolásukat - uniós és hazai jogszabályok előírásai alapján - a termelés helyén vagy a csomagoló központban kötelező jelölni. A tojásokat "A "és "B" minőségi osztályokba sorolják, a kereskedelemben azonban csak "A" minőségű termékekkel találkozhatnak a vásárlók. Az élelmiszerek nyomonkövetésének biztosítása érdekében az "A" minőségű tojások héján fel kell tüntetni a termelői kódot, valamint a nyilvántartási számot, ami hét részből áll. Segítségével többek között azt is megtudhatjuk, hogy mely telep, mely istállójából származik a tojás, s ott milyen tartási módot alkalmaznak.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt