Csütörtök óta webes felületen - így akár a telefon böngészőjével, laptopon, tableten vagy asztali számítógépen - is kitölthető a Mabisz digitális kárbejelentője. Az eddig csak androidos, illetve iOS platformon működő alkalmazás mindkét webáruházban kategóriájában eddig is a legnépszerűbbek közé tartozott: január 8-i indulása óta már 173 ezren töltötték le. A biztosítótársaságokhoz ezen a módon elküldött kárbejelentések száma pedig már meghaladja az 1200-at.
Februárban, az indulást követő első teljes hónapban 570-en használták kárbejelentésre az alkalmazást, miközben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piacon résztvevő tizenhárom társasághoz 16027 kárbejelentés érkezett ebben az időszakban. A következő hónapokban egyre nőhet az arány, hiszen a digitális kárbejelentő gyorsabb, kényelmesebb ügyintézést tesz lehetővé, mint a hagyományos, papír alapú, kék-sárga nyomtatvány.
Az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbben húsz-huszonöt perc, vagy annál rövidebb idő alatt töltik ki mobiltelefonjukon az E-kárbejelentőt. A minél gyorsabb ügyintézést segíti, hogy az ekar.hu oldalon - ahonnan az applikáció közvetlenül letölthető a Google Play-ből illetve az App Store-ból, illetve most már a webes alkalmazás is elindítható innen - már található egy demo változat is. Ezen
A magas letöltésszám ellenére a problémamentes felhasználók aránya továbbra is kilencvenkilenc százalék feletti - közölte a Mabisz. Egyre több biztosító kezdte már meg a QR kódok kiküldését ügyfeleinek, illetve helyezi el azokat az új szerződések megkötésekor a biztosítási dokumentumokon (díjigazolás, zöldkártya).
Az alkalmazás és a webes felület jelenleg két, Magyarországon biztosított gépjárművet érintő káresemény bejelentésére használható. Többes baleset esetén párosával lehet kitölteni. A papíralapú, kék-sárga nyomtatványt pedig továbbra is mindenki szabadon választhatja a balesetek bejelentéséhez. Azokban az esetekben, amelyekben az E-kárbejelentő alkalmazás valamilyen okból nem használható (külföldi vagy biztosítatlan gépjármű esetén), továbbra is a hagyományos kék-sárga nyomtatványra lesz szükség.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre