A vádirat szerint a vádlottak 2012. szeptember 19-én a délelőtti órákban látszólag egymástól függetlenül bementek egy V. kerületi óraszalonba, ahol - az előre megbeszéltek szerint - a nő elterelte az alkalmazott figyelmét, miközben társa kicserélt egy több millió forint értékű luxusórát egy ugyanolyan külső jegyekkel rendelkező replikára. A férfi az értékes karórát a táskájába rejtette, majd ezután külön-külön távoztak az üzletből.
Ezt követően a férfi még ugyanezen a napon egy szintén az V. kerületben lévő óra- és ékszerüzletben az eladó figyelmetlenségét kihasználva a fentiekhez hasonló módon kicserélt egy több millió forint értékű karórát egy az eredetihez megtévesztően hasonlító órára, majd távozott az üzletből.
Néhány héttel később, 2012. október 31-én a délutáni órákban a vádlottak egy VI. kerületi óraszalonba mentek be, ahol magukat orosz házaspárnak adták ki, majd az eladók figyelmét megosztották és ezt a figyelmetlenséget kihasználva a férfi itt is kicserélt egy több millió forint értékű karórát egy az eredetihez nagyon hasonlító replikára. A vádlott az eredeti órát a táskájába rejtette, majd vásárlás nélkül távoztak az üzletből.
A kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben a vád tárgyává tett bűncselekmények miatt végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, valamint Magyarország területéről történő kiutasításukra tett indítványt a vádiratban.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott