Szél Bernadett pénteki budapesti sajtótájékoztatóján ismertette azokat az adatokat, amelyeket közérdekű adatigénylésükre kaptak a társaságtól. Elmondta: az összeg 80 százaléka "Fidesz közeli oligarchákhoz" került, vagyis szerinte a társaság a kormánypárt saját embereit stafírozta ki belőle. Kifejtette: Habony Árpád majdnem 1,2 milliárd forinthoz jutott érdekeltségein, a Modern Media Groupon, a Riposton, az ATMedián, és a Nouvelle Medián keresztül - írja az MTI.
Csetényi Csaba ODEX nevű cégéhez 352 millió forint került, míg Andy Vajnához, vagyis a TV2 Csoporthoz és a Radio Plushoz összesen 222 millió. Huth Gergely is csaknem ennyit könyvelhetett el, az Insider Media összesen 190 millió forintban részesült, míg a Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozó Origóhoz 139 millió forint. A Liszkay Gáborhoz köthető Magyar Időknél landolt 93 millió forint, míg a Bencsik Andráshoz, vagyis a Demokrata című lap tulajdonosának Artamondo Kft.-jéhez 44 millió forint - közölte.
Szél Bernadett, aki korábban a Paks II. Zrt. valamint a Paksi Atomerőmű Zrt. médiaköltéseit is bemutatta, leszögezte: az így elköltött források hiányoznak az egészségügyből, az oktatásból és a bérekből. A társelnök-frakcióvezető a tájékoztatón az emberi erőforrások miniszterét, Balog Zoltánt arra szólította fel: számoljon el a szociális intézmények, azokon belül is fogyatékkal élőket ellátók működési visszásságainak okaival.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető