A nemzetközi hitelminősítő a csütörtök este Londonban bejelentett lépést azzal indokolta, hogy Magyarország esetében - a bankrendszert érintő kormányzati intézkedések miatt - átértékelte a banki és a szuverén kockázatok közötti kapcsolatot.
Ennek eredményeként a cég úgy állapította meg a bankszektorbeli kockázati besorolások magyarországi felső határát, hogy azok legfeljebb egy fokozattal haladhassák meg a - jelenleg BB plusz szintű, stabil kilátású - magyar államadós-besorolást.
Ennek alapján a Fitch egy fokozattal, BBB mínuszra rontotta a K&H Bank Zrt., valamint az Erste Bank Hungary Zrt. hosszú távú adósosztályzatait az eddigi BBB-ről. Az új bankbesorolásokra - amelyek így most egy osztattal jobbak a Fitch Ratings által érvényben tartott magyar szuverén adósosztályzatnál - szintén stabil kilátás érvényes.
A Fitch Ratings ezzel egy időben stabilra javította az eddigi negatívról a CIB Bank BBB mínusz besorolásának kilátását, az osztályzatot pedig megerősítette.
A két másik magyarországi bank leminősítésének indoklásában a hitelminősítő annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar bankszektorban végrehajtott "számos kormányzati intervenció" - köztük azok a legutóbbi intézkedések, amelyek még további veszteségeket rónak a bankokra a lakossági kinnlevőségekkel kapcsolatban - erősítették a magyar piacon működő bankok országkockázati tényezőit. E kockázatok korlátozzák a Fitch Ratings abba vetett bizalmát, hogy a bankok adósságszolgálati képessége, és/vagy az anyabankok további támogatási készsége szuverén törlesztési csőd esetén is megmaradna - áll a hitelminősítő elemzésében.
A cég szerint a három bank anyacége - a KBC, az Intesa és az Erste - továbbra is jelentős hajlandóságot mutatnak magyar leánybankjaik támogatására, tekintettel arra, hogy a közép- és kelet-európai térség mindhármuk számára változatlanul stratégiai fontosságú. Csakhogy az Intesa és az Erste számára hosszabb távon már bizonytalanabb a magyar stratégiai fontossága, tekintettel a magyarországi érdekeltségeik által felhalmozott jelentős veszteségekre és e leánybankok gyenge kilátásaira. Emiatt a Fitch ezentúl várhatóan legalább két fokozatnyi besorolási különbséget fenntart a CIB és az Erste Bank Hungary, valamint a két bank tulajdonosainak besorolásai között.
A minősítő szerint kevesebb a bizonytalanság a KBC által hosszú távú elkötelezettséggel kapcsolatban, tekintettel a K&H Bank stabilabb teljesítményére. A hitelminősítő ezért egy fokozatnyi besorolási különbséget is fenntarthatónak lát a K&H és anyabankja között, ha ezt az országkockázati tényezők lehetővé teszik.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt