Nem készült el az országszerte mintegy négymillió háztartást kiszolgáló állami szemétszállító társaság működését szabályozó kormányrendelet és a számlázási rendszere sem; erre a kormány által beharangozott határnapig hátralévő szűk két hét során nem is lehet számítani. Mindezeken felül a nemzeti hulladékkezelő társaság eddig nem kötött szerződéseket sem az önkormányzatokkal, sem a szemétszállítási szolgáltatást végző cégekkel. Így kérdéses, hogy április eleje után milyen jogviszonyok alapján működik majd az országban a kukaürítési rendszer - írja a Magyar Nemzet.
Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke úgy véli: leghamarabb júliusban várható, hogy az NHKV elkezd ténylegesen működni, és akkor is számtalan problémával kell majd szembenézniük az érintetteknek. Egyelőre nem tisztázott például a bevételek elosztásának a rendje sem, ami számtalan további gond forrása lehet. Csakúgy, mint az új rendszer túlbonyolítottsága.
A tervek szerint a jövőben négyoldalú jogviszony jönne létre a lakos, az állam nevében eljáró koordináló szervezet, vagyis az "állami szemétholding", illetve az önkormányzat és a helyi közszolgáltató között. A lakosság az NHKV-nek fizetné a szemétszállítási díjat, amelyet az osztana el egyelőre ismeretlen elvek alapján a vele szerződésben álló szemétszállító szolgáltatók között. A kizárólag állami vagy önkormányzati tulajdonú hulladékszállító cégek az ország egész területén a holding utasítása alapján rendben és a "központ" által meghatározott díjazásért gyűjtenék be a szemetet. Az önkormányzatokra, amelyek jelenleg a legtöbb hulladékkezelő cég tulajdonosai, a jövőben csupán vagyonkezelői szerep jutna - tovőbbi részletek a lapban olvashatók.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon