"Ez az EIB-hitel elérhetőbbé teszi a magyar kkv-k számára a hosszú lejáratú finanszírozási lehetőségeket, illetve megkönnyíti az előnyben részesített önkormányzati infrastrukturális beruházások megvalósítását. Ezzel új munkahelyek teremtését segíti elő és hozzájárul majd Magyarország versenyképességének erősítéséhez." - kommentálta a döntést Wilhelm Molterer, az EIB magyarországi hitelezésért felelős alelnöke.
Az elmúlt évtizedekben már 835 millió euró összegre írt alá finanszírozási szerződéseket a két intézmény, amely mintegy 2000 beruházás kivitelezését tett lehetővé Magyarországon, főként az önkormányzati és a kkv-szektorokban - tette hozzá Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója. Az új keretösszeggel az EIB immár a nyolcadik MFB-vel közös műveletet végzi.
Az EIB bankhiteleiből olyan kisebb beruházások megvalósítására kerül sor, amelyeket a kkv-k, a közepes méretű vállalkozások és a helyi hatóságok végeznek. Ezzel a hitellel az EIB 1990. óta már kis híján 4 milliárd euró támogatást nyújtott a bankszektoron keresztül kisebb magyarországi beruházások céljára.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető