A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető a létszámleépítést jelentett be a napokban, miután a koronavírus-járvány miatt a forgalom 99 százalékkal visszaesett.
Legfeljebb 275 fős re jelentett be létszámcsökkentést a társaság, ez a szám azonban a forgalmi helyzettől függően és a munkahelyvédelmi intézkedéseknek köszönhetően még jelentősen csökkenhet - közölte a lappal a reptérüzemeltető vállalat, amely a forgalom újraindulásának időpontjától és ütemétől függően, több lépcsőben hajtja végre.
A reptéren korábbi tizenhat helyett jelenleg egyetlen csatornán végzik az utasok biztonsági átvizsgálását, a kereskedelmi egységek zárva tartanak, a terminálépület jelentős részét is lezárták.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el