A felhívással indult tárgyalásos tender eredményét az ajánlatkérő MÁV Magyar Államvasutak Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A biztosítandó kincstári tulajdonú vagyon két részből áll, ezek a következők:
- vonalas létesítmények, alépítmények, felépítmények, egyéb eszközök, nettó 1 595 milliárd forint új értéken,
- hidak biztosítása 1019 milliárd forint új értéken.
Az első rész mindenre kiterjedő vagyonbiztosítását 286,5 millió, míg a második részét 182,9 millió forintért vállalta a Groupama.
A biztosítóval június 2-án kötött szerződést a MÁV.
Indult még a tenderen a Generali Biztosító Zrt. és az Allianz Hungária Zrt. is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is