Mozgalmas időszak elé néz a Virág Judit Galéria: március végén két egymást követő napon tartanak árverést a kortárs festészet, majd a grafikai művek szerelmeseinek.
Március 27-én a Kongresszusi Központban a Háború utáni és kortárs alkotások kerülnek kalapács alá, az árverésen többek között Nádler István, Reigl Judit, Maurer Dóra, Keserü Ilona művei is szerepelnek, a legnagyobb szenzáció azonban Bak Imre 1969-es Festmény II. című képe lesz - írja a galéria és aukciósház közleményében.
„Különleges festészeti technikával készült ez a mű, amelyről bátran kijelenthetjük: az egyik legerősebb kortárs kép az elmúlt évekből. A művész a színmezőket többszörösen átfestette, míg nem az utolsó ecsetvonás is eltűnt a vásznon. Ezt ez eljárást Bak Imre akkor alakította ki magának, amikor 1965-ös nyugat-európai tanulmányútja után hazatért, és átállt az olaj használatától az akrilra” – magyarázta Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze, az aukciók vezetője. Hazatérése után Bak a magyar konstruktivista hagyományra, a népművészetre, valamint a legfrissebb nyugati tendenciákra reflektálva hozott létre, nemzetközi viszonylatban is jelentős műveket. „Így például a szín és a forma plasztikus, dekoratív minőségeire építkező Festményt II.-t is, amely március 27-én, 30 millió forintos kikiáltási árról indulva, életműrekordot dönthet meg” - mondta el Kelen Anna.
Az aukció másik szenzációja a Szölke-gyűjtemény, amelynek magját a nyolcvanas, kilencvenes években készült művek alkotják. Szölke László több száz művet számláló kollekciója nemcsak festményeket, hanem szobrokat, grafikákat, érméket is magában foglal, ez a sokszínűség ritka a magyar magángyűjtők körében.
Március 28-án grafikai aukcióval folytatódik a Virág Judit Galéria tavaszi árverés-sorozata. A válogatott alkotások teljes keresztmetszetét nyújtják a huszadik századi magyar művészetnek. A századfordulót Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Rippl-Rónai József és Vaszary János alkotásai reprezentálják. Kalapács alá kerülnek még többek közt Patkó Károly, Kádár Béla, Victor Vasarely, valamint Nádler István, Konok Tamás és Maurer Dóra munkái.
A kortárs aukció színhelye a Kongresszusi Központ, a grafikai aukció helyszíne a Virág Judit Galéria lesz.
Az érdeklődők a két árverés anyagát személyesen is megtekinthetik március 16-26. között a galériában, online és virtuális túra formájában a galéria internetes oldalán.
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?